Kezdem megszeretni a futást. Ezen én is meglepődtem. Hétfőn megállás nélkül lekocogtam 6 km-t, és élveztem! Olyen még soha nem volt velem, hogy úgy szálljak le a futópadról, hogy ez jó volt. Eddig mindig szenvedés volt, minden egyes megtett lépés.
Bár most is tele van a lábam vízhólyagokkal, és picit fáj a térdem, ezért büszke vagyok magamra. Sőt, eldöntöttem, hogy nem a 7 km-es Midicittá-n, hanem 10 km-es távon indulok majd áprilisban a Vivicittán-n.
Már be is neveztem! Már nincs visszaút. Felkészülés: ON!
